Az amur
Bekény 2006.03.01. 12:00
Az amur Ázsiából származik és eredeti előfordulási területét főként a kínai nagy folyók ( Jangce, Sárga-folyó, Amur ) képezték. Az elnevezése is ide vezethető vissza.
Magyarországi behozatala, 1963-ban történt amikor is 20-25 ezer darab 3-4 cm nagyságú amur ivadék érkezett hazánkba. Azóta az egyik legkedveltebb horgászhalnak számít, bár erről a vélemények megoszlanak. Való igaz, hogy nagy tömegben komoly kárt okozhat a nádasokban, hiszen előszeretettel fogyasztja a friss nádhajtást és a leveleket is, de ne feledkezzünk meg a jelentős hínárirtó szerepéről sem. Természetesem mindenki saját maga dönti el, hogy milyen szempontok szerint minősíti ezt a félénk, kedves halat.
Mint az előzőekből már kiderült főként növényevő, és az esetek túlnyomó többségében növényi táplálékot vesz magához. Étlapján a friss növényi hajtások, a békanyál, a hínár, a sás, a nád, és a zöld alga is megtalálható. Amikor nagyon meleg a víz, akkor az amurok naponta csak egyszer esznek, de ekkor képesek testsúlyuk 1/3-ának megfelelő tömegű táplálékot is elfogyasztani. Ivadék korában fogyaszt állati eredetű táplálékot, pl. apró rákokat, és ebben az időszakban rohamosan fejlődik. Kutatók kísérletei bebizonyították, hogy már 6-8 cm-es testhossz elérése után meghatározóvá válik a növényi eredetű táplálék fogyasztása.
Természetes szaporodásukról pontos adatok nincsenek, de egyes vizek jelentős amurállománya komoly bizonyítéknak tűnhet. Olaszország egyes részein ahol nagyon sokáig tart a meleg idő, és nagyon enyhe a tél, komoly természetes szaporulat figyelhető meg. Ahol a hal számára ilyen ideálisak a körülmények, nem ritkák a 30-35 kg-os példányok jelenléte.
Az amur nagyon izmos, torpedó alakú. Feje széles, de testéhez képest kicsi. Szája alsó állású és tipikus jellemzője a megvastagodott, kemény ajak. Úszói testéhez képest szintén kicsik, pikkelyei viszont nagyok és kemények. Háta zöldesbarna, hasa világossárga vagy fehér.
Megfogásuknak nem feltétele a nagyon meleg idő, hiszen olvashatunk beszámolókat 7-9 fokos vízben történt fogásokról is. Van benne logika, hiszen ilyen hőmérsékletű vízben nyilvánvaló kevesebb „zöldséget” talál a vízben, s így könnyebben felveheti csalinkat.
Az amur elég sűrűn keresi fel a partközeli vizeket ahol a fákról lehulló hajtásokat, gyümölcsöket, leveleket, dézsmálja. Előfordulhat, hogy olyan amurt fogunk melynek a hátán apró sérüléseket fedezünk fel. Ezeket gyakran a partközeli fák, vízbe lógó ágai okozzák.
Lépre csalásukhoz nagyon fontos az úgynevezett első etetés. Az amur számára a legnagyobb vonzerő a bőségesen terített „asztal”. Ha ilyen helyet talál, biztosak lehetünk benne, hogy visszatérő vendég lesz etetési zónákban.
Első etetéskor horgászbotonként akár 3-4 kg etetőanyagot is beszórhatunk, ami persze függ a mélyben levő halak vélt számától. Etetőanyagból nagyon nagy a felhozatal, főleg az amur horgászatának szempontjából. Komoly sikereket érhetünk el (persze tegyük hozzá, hogy biztos recept nem létezik horgászatban) a következőkkel: kemény kukorica, zab, búza, kendermag, juharmag, szárított gyümölcs. Természetesen az amur a bojlit és a pelletet is felveszi, de a friss nádhajtás és a kenyérhéj is nyerő ötlet. Egyre inkább tért hódít a tigrismogyoróval történő etetés, ami szintén nagyon kedvező lehet.
A tigrismogyoró elkészítését nem kell túlbonyolítani: 18-20 óra áztatás, 30 perc főzés ugyanabban a vízben melyben ázott, pár csepp édesítő, majd kihűlés után készen is van. Felesleges az egyéb ízesítés, hiszen a tigrismogyoró alapjáraton is kellemes ízanyagokkal rendelkezik.
A második etetéstől számítva persze már higgadtabban szórjuk a „kaját”, természetesen a kapások számának figyelembevételével. A legfontosabb dolog megtalálni egy olyan arany középutat az etetés mennyiségében ami helyben tartja a halat, és visszatérésre készteti.
Az amur egyedi szájkialakítása miatt nem felszippantja a csalit, hanem egészben kapja be és ráadásul gyakran nem is nyeli le egyből, hanem „csócsálja”, forgatja a szájában. Ha nem ízlik neki könnyedén kiköpi, legalábbis könnyebben mint a ponty, a már említett sajátos szájkialakítás miatt. Bár én nagyon ritkán használok lebegő szerelést, (sőt szinte sosem) és az eddigi amurjaimat mind süllyedő csalival fogtam, sok hazai és külföldi amurspecialista esküszik a lebegtetésre. A gondolat logikus, hiszen sok esetben a vízközt levő hínárt, és egyéb növényzetet „legeli” az amur.
Egy dologra viszont feltétlenül figyeljünk. Ennek a halnak a horgászatánál, legyen az lebegő vagy süllyedő szerelék, igyekezzünk a csalit a lehető legközelebb elhelyezni a horog szárához. Pontosan azért, mert ahogy már említettem a hal nem felhörpöli, hanem egész egyszerűen bekapja a csalit, és a horgunkat. Ebben az esetben biztosabb akadásra számíthatunk.
Hogyha sikerült az akasztás akkor viszont nagyon kemény küzdelemre számíthatunk. Egészen addig, amíg az amur nem érzékeli igazán a horgászt, a fényeket, és a merítőt, gyakran komolytalan a fárasztás. Utána viszont, könnyen elszabadulhat a „pokol” és igen heves kirohanásokra számíthatunk. Nagy mestere ez a bájos hal a merítő szétverésének, ami szerintem egyedülálló.
Fontos megjegyeznem, hogy ezekkel a szép halakkal, nagyon óvatosan, kíméletesen bánjunk és amennyire csak lehet redukáljuk le a horog ütötte seb fertőtlenítésére és a közös fotó elkészítésére szánt időt, hiszen az amur sokkalta érzékenyebben reagál a különböző megpróbáltatásokra mint a ponty.
Sok sikert kívánok e fantasztikus sporthal becserkészéséhez.



|